2014. 03. 17.

Cégmegszűnések tekintetében az „élmezőnyben” szerepel Magyarország a régióban

A környező országokhoz viszonyítva Magyarországon sok, a cégek 6,5 százaléka szűnik meg egy év alatt, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Hazánknál csak Szlovákiában és Szlovéniában kerül sor több vállalkozás törlésére. 2012-ről 2013-ra Magyarországon nagymértékben, közel 25 százalékkal nőtt a törlésre került cégek száma, miközben egyre kevesebb új vállalkozás alakul.

 

2012-ről 2013-ra 24,3 százalékkal nőtt a törölt cégek száma hazánkban, így tavaly meghaladta a megszűnt vállalkozások száma a 36 ezret. Megszűntnek tekintjük azokat a vállalkozásokat, amik önszántukból vagy akár külső kényszerrel (pl.: felszámolás, kényszertörlés) zártak be. 2013-ban átlagosan 3000 vállalkozás szűnt meg havonta, ami naponta 100 cég törlését jelenti. Idén februárban már ezt a számot is túlszárnyalta a magyar cégvilág, ugyanis 2014 második hónapjában több mint 3600 cég megszűnését regisztrálták. Jól látható a cégek fogyása, mivel 2013-ban havonta átlagosan 2800 új cégalapításra 3000 törlés jutott. A tendencia továbbra is folytatódik, mivel januárban és februárban összesen több mint 5500 cégalapításra jutott több mint 6500 törlés.

 

A közép-európai régióban változatos a helyzet. Sok országban csökken a cégtörlések száma, míg hazánkban, Csehországban és Szlovákiában nőtt a számuk egy év alatt. Horvátországban 72 százalékkal csökkent a törölt vállalkozások száma, ami jogi változások következménye. 2012-ről 2013-ra a legnagyobb mértékben (121,5 százalékkal) Csehországban nőtt a megszűnt cégek száma, míg Lengyelországban csak 11,8 százalékos csökkenés következett be. Leginkább Szerbiában (-22,5 %) és a már említett Horvátországban csökkent a cégtörlések száma. orvátországbHor

 

Cégtörlések alakulása 2012-ről 2013-ra



 

A cégtörlések cégszámhoz viszonyított aránya tekintetében Magyarország a közép-európai mezőny felső részében található, mivel nálunk 2013-ban 6,5 % volt a cégtörlési index, azaz a törölt vállalkozások cégszámhoz viszonyított aránya. Szerbiában a legalacsonyabb a cégtörlési index, mivel itt csupán a vállalkozások 0,8 százalékát törölték ebben az évben. Szlovéniában a legmagasabb ez az érték, ugyanis az országban tavaly a cégtörlések vállalkozások számához viszonyított aránya 8,9 százalék volt. Csehországban, ahol 2012-ről 2013-ra jelentősen megemelkedett a megszűnt vállalkozások száma, 5,2 százalékos értékével - a többi országhoz viszonyítva - még mindig alacsony a cégtörlési index.

 

Cégtörlési Index országonként 2013-ban

 

 

Iparági szinten – nem meglepő módon – azt láthatjuk, hogy azokban az iparágakban törlik a legtöbb céget, ahol a felszámolási eljárások száma is kiemelkedően magas. Az építőipar rendelkezik a legmagasabb törlési indexszel, itt egy éven belül minden 10. vállalkozás megszűnik. A textiliparban, a vendéglátásban és a nagykereskedelemben 8 % körüli cégtörlési aránnyal szintén nagymértékben szűnnek meg a vállalkozások. A legkisebb cégtörlési aránnyal a szociális ellátásban, a vegyiparban és a gépjavításban tevékenykedő cégek büszkélkedhetnek.

 

5 legnagyobb cégtörlési indexű iparág (2013)

 

 

5 legkisebb cégtörlési indexű iparág (2013)

 

 

A megyei cégtörlési indexeket vizsgálva nagy eltérés látszik az ország egyes területei között. Míg Nógrád megyében egy éven belül minden 10. cég törlésre kerül (bedőlési index = 10,6 %), addig Pest megyében ennél jóval kevesebb, csak minden 25. vállalkozás esetében fordul ez elő. Pest és Csongrád megyében szűnnek meg a vállalkozások a legkisebb arányban, míg Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében a legnagyobb mértékben.

 

Cégtörlési index megyénként 2013

 

 

Magyarországon igen jelentős a cégmegszűnések aránya, ezért minden üzleti kapcsolat esetén figyelmet kell fordítani a partnereket érintő változások nyomon követésére. Azokban az iparágakban vagy területeken, ahol több vállalkozást érint ilyen esemény, különösen fontos, hogy üzletkötés során előre mérlegeljük az üzleti kockázatokat. A legkockázatosabbak azok az esetek, amikor egy cég felszámolással szűnik meg. Keleti József a Bisnode csoport Country Managere elmondta, hogy a legfontosabb annak előrejelzése és előrelátása, ha az üzleti partner felszámolás vagy csődeljárás alá kerül, mivel ezekben az esetekben jóval kisebb az esély a kintlévőségek betartására. Szerencsére ma már léteznek olyan eszközök, melyekkel előzetesen megállapítható, hogy egy vállalkozás mekkora valószínűséggel kerül felszámolás alá, illetve rendszeresen is kérhetők értesítések arra az esetre, ha egy cég életében fontos adatok változnak, vagy valamilyen működést befolyásoló esemény történik. Megfelelő körültekintéssel a felszámolás alá kerülő és tartozásokat maguk mögött hagyó üzleti partnerek nagy része elkerülhető.

Wendler Andrea
Marketing & Communication Manager
+36 1 815 8537