2014. 10. 07.

Borban az igazság és a pénz

Az idei szüret idején a borászok a sok csapadék és a viszonylag hideg nyár miatt gyengébb termést várnak; a 2013-as év azonban árbevétel szempontjából a korábbiaknál jobb volt a szőlőtermeléssel főtevékenységként foglalkozó cégeknél, valamint a szőlőbor-termeléssel foglalkozó vállalkozások estében is. A szőlőtermeléssel foglalkozó cégek árbevétele 23 %-kal magasabb volt 2013-ban, mint 2012-ben, míg a szőlőbor-termelők egy év alatt összesen 8 %-kal tudták árbevételüket növelni, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében, aki a szőlőtermeléssel és szőlőbor termelés főtevékenységgel foglalkozó cégek (fő TEÁOR szám: 0121, 1102) adatait elemezte.

A szüreti szezon és a felröppenő rossz hírek a bortermeléssel kapcsolatban igen aktuálissá tették, hogy megvizsgáljuk a szőlő- és bortermeléssel foglalkozó cégek eddigi teljesítményét, eredményét, valamint kockázatosságát. Az elmúlt öt év adatai alapján Magyarország az Európai Unió bortermelésének átlagosan mindössze 1,5 százalékát adta, és hazánkban az import szerepe  jelentősen megnőtt. Az a jellemző, hogy magasabb árú borokat exportálunk és alacsonyabb értékűeket importálunk. A magyar bortermelők exportja növekedést mutat, és a korábban csökkenő német felvevőpiac is erősödött az elmúlt években a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai alapján.

A szőlőtermesztő iparág 12,5 milliárd forintnyi összesített árbevételt produkált 2013-ban, míg a szőlőbor-termelők közel 97,2 milliárdot. Az export árbevételének alakulása tekintetében a szőlőtermelők exportja 2012-ről 2013-ra 13 %-kal csökkent, míg a szőlőbor-termelők exportból származó bevétele 7 %-kal nőtt. 2013-ban jól ment a szőlővel és a borral foglalkozóknak, mivel a szőlőtermelők összesítetten évekig veszteséget produkáltak, de 2013-ban már nyereségesek voltak. A szőlőbor-termelők pedig kummuláltan jóval nagyobb nyereséget értek el, mint korábban.

Szőlőtermesztők és szőlőbor termelők árbevételének alakulása 2009-2013 (millió Ft)

 

 

Nincsenek sokan

Főtevékenységként szőlőtermesztéssel ma Magyarországon közel 350 cég foglalkozik, szőlőbor termeléssel pedig hozzávetőlegesen 900. A szőlőtermelők száma az elmúlt 5 évben minimális mértékben ugyan, de nőtt, a szőlőbor-termelőké azonban inkább stagnálást mutat, azaz évről évre kevés új szereplő jelenik meg a piacon. Az összes magyar cég száma a szőlő és borszektorban tevékenykedőkkel ellentétben már csökkenésnek indult, tehát elmondhatjuk, hogy a szőlő-, és  bortermelésben még mindig többen látnak potenciált, mivel a szektor még minimálisan ugyan, de mindig nő.

Ráadásul a kisméretű piac mellett nincsenek is jelentős változások, mivel viszonylag kevés cég ellen indul mindkét szektorban felszámolás vagy csődeljárás. Szőlőtermesztők esetén az elmúlt 5 évben a bedőlési arány (felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított aránya) évek óta 1-2 % körül mozog, míg a szőlőbor-termelők esetén 1-3 % között volt.  Elmondhatjuk, hogy a kevés számú szereplő egy viszonylag stabil piacon tevékenykedik, ahol a résztvevők évről évre csak kismértékben változnak.

 

Szőlőtermesztő és szőlőbor termelő főtevékenységgel működő cégek alakulása 2009-2013 (db)

 

 

A 10 legnagyobb cég viszi a piac nagy részét

Az elemzésből kiderül továbbá, hogy a szőlőtermesztésben tevékenykedő tíz legnagyobb társaság összesített – több mint 4,3 milliárd forintos – árbevétele az ágazat 2013 évi 12,5 milliárd forintos teljes árbevételének bő harmadát adta.  A szőlőbor termelési szektor még koncentráltabb, mivel itt a 10 legnagyobb vállalat a teljes szektor közel felét adja, mivel a legnagyobbak 2013-ban 43,7 milliárdos forgalmat értek el a teljes szektor 97,2 milliárdos árbevételéből. A legnagyobb cégek mindkét iparágban egy kivétellel nyereségesek voltak 2013-ban. A szőlőtermesztők összesen 327 milliós adózás előtti eredményt produkáltak, míg a szőlőbor-termelő Top 10 2,3 milliárd forintot.

Összegészében elmondható, hogy a szőlőtermesztők és szőlőbor-termelők egy kicsi, de stabil piacon működnek és a 2013-as év igen jó volt számukra bevétel szempontjából. Az idei nehéz szezon valószínűleg rossz hatással lesz a szektorra, illetve az importborok beáramlása sem kedvez az iparágnak. Az eddigi teljesítményük azonban jónak mondható, és remélhetőleg a jövőben is egy stabil szektorról beszélhetünk majd.

Wendler Andrea
Marketing & Communication Manager
+36 1 815 8537