2015. 03. 06.

Minden harmadik cégvezető nő Magyarországon

Hazánkban a cégvezetők 32 %-a nő, sőt cégtulajdonosok terén még nagyobb arányban képviseltetik magukat a magyar hölgyek, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében, melyet a közelgő nőnap alakalmából tett közzé a vállalat. A Bisnode a cégbíróságon bejegyzett cégvezetők és cégtulajdonosok nemét vizsgálta Magyarországon.

 

Felmérések azt mutatják, hogy átlagosan 25 százalékos a tőkemegtérülési mutató azoknál a cégeknél, ahol a vezetőségben vegyesen találhatók nők és férfiak. Ezzel szemben mindössze 9 százalék ez az arány ott, ahol valamennyi vezető férfi. Az Európai Bizottság 2012 novemberében terjesztett elő egy uniós jogszabályt annak érdekében, hogy 2020-ra a tőzsdén jegyzett európai vállalatok vezetésében 40 százalékos legyen a nők aránya, azaz egyre több területen felismerik fontosságukat a vezetésben, és jelentős lépések történnek Európa-szerte a női vezetők számának emelése érdekében. Magyarország nem áll rosszul ezen a téren, mivel összességében a magyar cégek vezetőinek 32 %-a, azaz a cégirányítók harmada hölgy.  Azonban a nagyvállalatoknál van mit behozni, náluk az arány jóval alacsonyabb.

 

Hazánkban a cégméret növekedésével csökken a hölgyek szerepe a vezetésben, mivel míg a legkisebb vállalkozásoknál 34 % a női vezetők aránya, addig a legnagyobb – 250 fő feletti – cégeknél már csak 15,1 %. A HBLF, a Bisnode Magyarország Kft, a Figyelő és a Budapesti Corvinus Egyetem 2014 novemberében kutatást végzett a nők arányáról a magyar gazdaság 200 legsikeresebb vállalatának körében. A kérdőívet 72 vállalatvezető töltötte ki, és a felmérés szerint a Top 200 vállalat 15 %-ában van női vezető az igazgatótanácsban, 17%-ában van női vezető a menedzsmentben. Mindössze a válaszadók 6%-ánál éri el a nők aránya a vezetőségben az 50%-ot, a női középvezetők aránya pedig átlagosan 28%, így a 30% már belátható távolságban van, a 40% maximum középtávon teljesülhet. Cégenként meglehetősén vegyes kép mutatkozik, számos olyan nagyvállalat van, ahol egyáltalán nincs hölgy a vezetésben, de vannak olyan cégek ahol már a nemek aránya kiegyenlített.

 

 

A Bisnode elemzése szerint megyei bontásban nagyon hasonló értékekkel találkozunk. Megyei átlagban 29,6 % és 33,9 % közötti a női vezetők aránya a vezetésben. A Csongrád megyei cégeknél a legmagasabb (33,92 %) ez a szám. Ezzel szemben a Vas megyei cégek vezetésében a legkisebb arányú (29,62 %) a hölgyek aránya. Meglepő, hogy Budapest sem jár elöl a nők vezetőként történő foglalkoztatásában, mivel csupán 5 megyét előzött meg 32,14 %-os értékével, ez alapján elmondhatjuk, hogy a fővárosi cégek más területekhez képest inkább férfiközpontúak.

 

A hölgyek a tulajdonosok körében még markánsabban képviseltetik magukat, országos szinten a cégtulajok 40%-a közülük kerül ki. A nagyobb vállalkozások esetén azonban már jóval kisebb az arányuk. A 250 fő feletti cégekben vannak legkevesebben – 28,1 % –, míg a legkisebb vállalkozásokban a legtöbben (41,1 %). Általánosságban tehát elmondható, hogy a cégmérettel csökken a női tulajdonosok aránya, ugyan az érték már nem szór annyira, mint a ahogy vezetők esetén.  Tulajdonosként arányaiban jóval több hölgyet látunk a hazai cégeknél, mint vezetőt, ami különösen igaz a nagyobb vállalkozásokra. Míg a 250 fő feletti cégek esetén hozzávetőlegesen minden 7. vezető nő, addig a legnagyobb cégek tulajdonosainál minden 4. ember a gyengébbik nem  képviselői közül kerül ki.

 

Valószínűsíthető, hogy a jövőben a hölgyek szerepe nőni fog a cégvezetésben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy itthon is egyre több a kifejezetten női vezetőknek, női vezetőkről szóló konferencia, valamint az egyetemet végzettek több mint fele hölgy. A várható trend üdvözlendő folyamat, mivel egy amerikai felmérés szerint a nők és a férfiak eltérően értékelik az etikus döntéseket; összességében a hölgyek etikusabbak és kevesebb kockázatot vállalnak, így a vezetésben férfi társaikkal együttműködve az eredmény hosszú távon sikeresebb cég, magasabb szintű cégkultúra lehet. Keleti József, a  Bisnode csoport Country Managere elmondta, hogy a Bisnode különösen büszke női vezetői 40%-ot meghaladó arányára.

Március 8-án a nőket ünnepeljük kortól, családi állapottól és vezetői státusztól függetlenül. Boldog nőnapot minden hölgynek!

A Bisnode elemzésében a működő cégekben bejegyzett, képviseletre jogosult vezetők közül azokat vizsgálta, akik pozíciójuk kapcsán ténylegesen vezetői szerepet töltenek be.

Wendler Andrea
Marketing & Communication Manager
+36 1 815 8537