2012. 05. 10.

Egyre több a NAV végrehajtás…, még maga a NAV is a listán?

A végrehajtások növekvő száma azt jelzi, hogy üzleti kapcsolat létesítése előtt nem elég az adott cég alap és pénzügyi adatait megvizsgálni, hanem a céget érintő egyéb negatív eseményeket is érdemes átnézni, mivel a cég kockázatosságára, fizetőképességére vonatkozóan olyan információkat is elárulhat, ami máshonnan nem tudható meg. Az úgynevezett egyéb negatív események vizsgálata esetén tájékozódhatunk például az APEH adószám- felfüggesztési és törlési határozatairól, adótartozás meglétéről, bírósági végrehajtásról, büntetőjogi eseményekről vagy munkaügyi bírságokról. Ezek utalhatnak akár a cég fizetőképességének csökkenésére is, ezért szerződéskötés esetén célszerű mérlegelni ezen eseményeket és hatásukat, valamint szükség esetén fizetési biztosítékot kérni utólagos fizetés engedélyezésekor.


A NAV végrehajtások számának növekedését jelzik, hogy 2010-ben több mint 370 ezer ilyen eseményt regisztráltak, 2011-ben pedig több mint 420 ezret. Havi bontásban is látszik az emelkedő tendencia, azaz a NAV egyre több végrehajtást kezdeményez, ami a cégek fizetőképességének romlását, és a NAV szigorítását is jelzi. 2010-ről 2011-re pedig a 100 és 10 millió feletti adótartozók száma is megemelkedett. A legérdekesebb, hogy 2012. április 1. óta maga a Nemzeti adó- és Vámhivatal is szerepel a NAV végrehajtás alatt állók listáján, aminek oka valószínűleg inkább adminisztrációs hiba, vagy előfordulhat, hogy a NAV is tartozik?

 

 

A legjellemzőbb negatív események a NAV végrehajtások, a NAV adószám felfüggesztések és a bírósági végrehajtások. Az adószám felfüggesztések száma is jelentősen nőtt ez elmúlt évben, mivel jelenleg 65 ezer adószám van felfüggesztve, míg 2011 januárban még „csak” 22 ezer volt. Adószám felfüggesztés az éves beszámoló leadásának elmulasztása miatt történhet, illetve például akkor is, ha a cég címére postázott NAV levél „a címzett ismeretlen” jelzéssel kétszer visszaérkezik. Akkor is felfüggesztésre kerülhet az adóazonosító, ha a cég nem a székhelyén vagy az ügyintézés helyén működik, illetve ha a szervezet képviselőjének bejelentését elmulasztja. Az adószám felfüggesztésének súlyos következményei lehetnek, mivel amennyiben az eseményt elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül nem pótolja a cég mérlegét, az adószámot törlik.


Amikor már bírósági végrehajtásra kerül sor, állami kényszer is közbejátszik, hogy az adós teljesítse fizetési kötelezettségeit. Ilyen esemény esetén különösen érdemes „résen lenni”, mert a bírósági végrehajtás gyakran torkollhat fizetésképtelenségi eljárásba, felszámolásba, amikor a követelések már csak nagyon csekély eséllyel hajthatók be. Bírósági eljárásból 2010-ben több mint 56 ezer volt és már 2011-ben majdnem elérte a 69 ezret, illetve 2012 első negyedévében is már 18 ezer ilyen eseményt regisztráltak. Mivel Magyarországon naponta több mint 65 cég ellen indul felszámolás, és a felszámolás alá kerülő cégek száma folyamatosan nő, egy bírósági végrehajtás már intő jel arra, hogy a cég nem tudja majd teljesíteni kötelezettségeit.


Keleti József a magyar Bisnode csoport Country Managere arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az adott cég negatív eseményeit érdemes megvizsgálni, hanem a céghez vagy a tulajdonos érdekeltségi körébe tartozó más cégek NAV vagy bírósági bejegyzéseit is. A tapasztaltok, ugyanis azt mutatják, hogy ha egy tulajdonos bizonyos cégei ellen eljárás indult, akkor nagy valószínűséggel más cégei ellen indult már ilyen, vagy hamarosan várható. A mérlegleadást notóriusan elmulasztók ugyanis általában más vagy új cégeikben is trükköznek vagy tartozásokat hagynak maguk után. Az új cégbejegyzési folyamat feltehetően valamelyest javítani fog ezen, mivel azok, akinek adótartozásuk maradt, nem alapíthatnak új céget. Ezt azonban valószínűleg az igazán nagy „játékosok” megpróbálják majd kikerülni, más nevére, sőt akár hajléktalan emberek nevére szóló cégalapítással.

Keleti József elmondta, hogy előfordulhat, hogy egy eljárás csak rövid ideig van érvényben, vagy csak adminisztrációs hiba miatt jegyezték be a cég ellen, ilyen esetekben a jelentősége kisebb, mint egy hosszú ideje fennálló vagy komoly végrehajtásnak. Mindig érdemes, azonban tisztázni az üzleti partnerrel, hogy az adott eljárás miért történt, és ennek súlyát egyedileg mérlegelni. Érdemes a cégeknek a saját adataikat is rendszeresen figyelni, és tájékozódni, hogy mások mit látnak róluk, mivel többször előfordul, hogy a vállalkozások egyáltalán nem vagy csak későn értesülnek arról, hogy ellenük valamilyen negatív eljárás van folyamatban.

 

 

Wendler Andrea
Marketing & Communication Manager
+36 1 815 8537