Buda-Cash: Késik, de legalább lesz fizetés

04 márc. 2015

Az egyre több ízben az évtized brókerbotrányának titulált Buda-Cash brókerház bukása súlyos következményeket ró az érdekeltségi körébe tartozó bankok ügyfeleire is.

Mint az tegnap kiderült, a jegybank visszavonta a Buda-Cash érdekeltségeibe tartozó négy bank működési engedélyét.

A magánszemélyi ügyfelek és önkormányzatok mellett azonban idáig kevés szó esett arról, hogy az említett bankok jelentős céges ügyfélkörrel is rendelkeznek: mintegy 7 639 vállalkozás tartja itt pénzeszközeit. Ebből mintegy 5 700 cég kizárólagosan a Buda-Cash érdekeltségeibe tartozó bankoknál vezet számlát. Közvetve tehát mindezen cégek dolgozói és beszállítói is érintettek a számlák zárolása kapcsán keletkező likviditási zavarban.

Amelyik cég tehette, azonnal számlát nyitott egy másik pénzintézetnél, újonnnan beérkező bevételeit már ide várja és igyekszik rövid távú likviditását fenntartani. A hónap eleje ugyanakkor tipikusan a bérfizetés ideje, aminél jelen helyzetben, nagyobb prioritást kaphat a március 15-i járulékfizetési kötelezettség határidőn belüli rendezése.

  A bankok ügyfelei A bankok kizárólagos ügyfelei
Cégek száma 7 639 5 698
Átlagos létszám 4 2
Átlagos árbevétel (2013, e. Ft) 45 232 16 763

 

A tegnap délutáni hírek függvényében nagyságrendileg 30 000 munkavállaló nyugodhat meg: az MNB tájékoztatása szerint az OBA kártérítési alapja fedezetet biztosít a károsultaknak, így a betétgarancia keretein belül 20 munkanapon belül 100 ezer euró értékig vállalja a kárkifizetést. Ez azt jelenti, hogy a cégek hozzáférhetnek a pénzükhöz, így előbb-utóbb lehetőségük lesz az elmaradó juttatások teljesítésére is.

A bérkifizetési időszak közepén ez bizonyára jó hír az érintetteknek: ha késve is, de minden valószínűség szerint hozzájuthatnak előző havi jövedelmükhöz.

  Vezetett vállalati
bankszámlák száma
Érintett cégek
alkalmazottainak száma
BRB BUDA Regionális Bank Zrt. 2 397 6 278
Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. 949 5 157 
DRB Dél -Dunántúli Regionális Bank Zrt. 1652 7 232
ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. 3 390 10 501
Összesen 8 388 29 168

 

A beszállítói hálózatok esetében azonnali felülvizsgálatot javasol Keleti József, a Bisnode cégminősítő Country Managere. Egyik oldalról a bankbezárásban érintett cégek számára javasolja a beszállítókkal való kapcsolatfelvételt a pénzügyi helyzet tisztázása, esetleges fizetési átütemezés egyeztetése érdekében. Azon cégek számára pedig, amelyeknek a DRB bankcsoport ügyfelei tartoznak, a türelem és a mérlegelés óvatos elegye javasolt.

Stabil partnerkapcsolat esetén a folyamatban levő fizetések átütemezése jó megoldás lehet, míg az alapvetően likviditási problémákkal küzdő cégek vagy a 30 milliós limiten felüli bankbetéttel bíró vállalkozások esetében mindenképpen szükséges a szerződési feltételek körültekintő felülvizsgálata, illetve szükség esetén fizetési garancia bevonása.

Értesüljön a legfrissebb gazdasági és üzleti hírekről

Milyen jellegű tartalmak érdeklik a legjobban?