12 júl. 2021

Sajtóközlemény

Élet a pandémia után: visszatért a vállalkozói kedv?

A tavalyi megtorpanás, cégbezárások és végelszámolások[1] után pozitív trendforduló látható a magyar vállalkozásoknál - legalábbis erre engednek következtetni a világ vezető üzleti információ szolgáltatójának, a Dun&Bradstreet-nek a legfrissebb céginformációs adatai[2]. A vállalat elemzése szerint míg 2020 első felében a pandémia első hullámának következtében megtört a vállalkozói kedv és jelentősen nőtt a végelszámolások száma, addig 2021 első hat hónapjában 40,8 százalékkal több, közel 18 ezer új céget alapítottak Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. Így összesen több mint félmillió működő magyar vállalkozás volt 2021. június végén. A pozitív első féléves eredményekhez hozzájárult, hogy az első félévben a kényszertörlések, valamint a megszüntetett vállalkozások száma is drasztikusan csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest.

A Dun&Bradstreet adatai alapján kirajzolódik, hogy a hazai vállalkozók új lendülettel vágtak neki az idei évnek. 2021 első felében országosan közel 18 ezer új céget jegyeztek be, amely 40,8 százalékkal több mint 2020 első hat hónapjában. Ezzel a bővüléssel a működő magyar vállalkozások száma elérte 2021. június végére a félmilliót.

Nemcsak az újonnan alapított cégek esetében történt pozitív elmozdulás; a megszüntetett vállalkozások, a kényszertörlések és a végelszámolások száma is megtorpant, vagy éppen drasztikusan csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Az idei év első felében közel 50 százalékkal kevesebb, mindössze 9641 cég szűnt meg, míg ezzel szemben 2020 első hat hónapjában 18 974 ezer vállalatot szüntettek meg. Kényszertörlésből 93 százalékkal, végelszámolásból pedig közel 18 százalékkal volt kevesebb 2021 első félévében, valamint 8 százalékkal kevesebb cég jelentett csődöt az előző év első félévéhez képest.

Több ezer új építőipari céget üdvözölhetünk a piacon

Ahogy tavaly, úgy idén is az építőipar adta a legtöbb új céget. 2021 első félévében több mint 4026 új építőipari vállalkozást alapítottak, így mára több mint 57 ezer hazai építőipari cég közül választhatunk, ha új otthont építtetnénk, korszerűsítenénk, vagy felújítanánk.

A képzeletbeli dobogó második fokára a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző vállalkozások kerültek. Ebben az iparágban 2080 új céget alapítottak, és jelenleg több mint 80 ezer ilyen jellegű tevékenységet folytató vállalkozás működik Magyarországon.

A harmadik legnagyobbat bővülő iparág a kiskereskedelem volt 1574 új vállalkozással, amelyekből jelenleg 50 642 áll a vásárlók rendelkezésére.

imageaibkv7.png

 

1.ábra: Cégalapítási kedv iparáganként 2020. és 2021. első két negyedévét tekintve

 

A tudományos tevékenységet végző cégeket sújtották leginkább a cégbezárások

Habár nagyot bővült a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző cégek köre, sok cég nem tudta elkerülni a megszűnést idén. Összesen 1606 ilyen jellegű tevékenységet folytató vállalkozást szüntettek meg a tulajdonosaik. Elsőre ugyan magasnak tűnhet ez a darabszám, de Magyarországon ebben a tevékenységi körben működik jelenleg a legtöbb vállalkozás (80 126 darab).

A dinamikus bővülés mellett az építőipari szereplőket sem kerülték el a cégbezárások. 2021 első felében ebben az iparágban szűnt meg a második legtöbb cég, összesen több mint 800 és ezen a területen történt a legtöbb cégfelszámolás is (553 darab).

A kiskereskedelem szintén érintett volt a cégmegszűnésekben; megközelítőleg 800 kiskereskedelmi tevékenységes folytató vállalkozás szűnt már meg 2021-ben, amely több mint 57 százalékkal kevesebb 2020 első félévéhez képest.

imagejd1e.png

2.ábra: Megszűnő vállalkozások száma a 10 leginkább érintett iparágban 2020. és 2021. első két negyedévét tekintve

 

A cégalapítás „fellegvára” Budapest

Továbbra is Budapestről működik a legtöbb vállalkozás, 2021. június végén 193 458 cég székhelyének ad otthont Budapest, amely 3,9 százalékos bővülés 2020 első félévéhez képest. Így nem meglepő, hogy az első hat hónapban Budapesten jegyezték be a legtöbb új céget is, összesen több mint 7000-et. A főváros a cégmegszűnésekben is vezeti a sort; az év első felében megközelítőleg 4200 vállalkozást szüntettek meg, amely szerencsére jóval elmarad a tavalyi év első félévéhez képest, amikor is 9 638 céget zártak be a városban.

A fővárost Pest megye követi a sorban, ami az aktív vállalkozások számát illeti. Jelenleg 78 952 vállalkozásnak ad otthont Pest megye, és itt is alapították a második legtöbb új céget az év első felében, szám szerint közel 3000-et. Cégmegszüntetések terén is második helyezett Pest megye, ugyanis több mint 1300 céget zártak be a tulajdonosaik 2021 első hat hónapjában.

Pest megye után a harmadik legtöbb cég, 19 264 Bács-Kiskun megyében található, azonban nem itt, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén megyében alapították a harmadik legtöbb új céget, szám szerint 708-at, és ebben a megyében is zárták be a harmadik legtöbb vállalkozást idén, megközelítőleg 350-et.

Budapest és Pest megye számai az új cégalapításokat tekintve kiemelkedőek a többi megyéhez viszonyítva (a vonatkozó számok a korábbi bekezdésekben találhatók), ezért a cégalapítási kedv megyénkénti alakulását mutató diagramról a főváros és Pest megye lehagyásra került.

image102lc.png

3.ábra: Cégalapítási kedv alakulása megyénkénti bontásban 2020. és 2021. első két negyedévét tekintve

 

 

 

[1] Háttér-információ

[2] Forrás: Dun&Bradstreet saját adatbázis (2021. január 1. – 2021. június 30. közötti adatok)